Fáraók Tours
1064 Budapest, Podmaniczky u. 51-53
Telefon: +36 1 398-8888
 

 
 
   
 
  • 1


 
HyperLink



undefined
Luxor

1. Hang és fényjáték
Látványos lézershow a Karnaki templomban, mely a templomépítés történetét mutatja be. 
Felnőtt 40 EURO/fő
Gyermek 0-4 éves kor között ingyen,
12 éves korig 20 EURO/gyermek. 
2. Dendera
Látogatás a denderai Hathor templomba, mely kb. 60 kilométerre található Luxortól északra. 
A denderai templom Hathor istennő tiszteletére emelt ókori egyiptomi templom. A mai Dendera településtől 2,5 km-re délkeletre áll, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori egyiptomi szentély. A templomtól keletre helyezkedett el maga a város, melyben a feljegyzések tanúsága szerint az edfui Hórusznak egy temploma állt. Lehetséges, hogy ez azonos azokkal a római kori romokkal, amelyek körülbelül fél kilométerre találhatóak a denderai templomtól. Edfuban és Denderában is ugyanazt az Isten háromságot imádták, Hathort, Hóruszt és gyermeküket, Ihit vagy Harszomtuszt. A denderai Hathor és az edfui Hórusz szent házasságára akkor került sor, amikor az istennő délre utazott. 
A templom különlegessége a denderai fény azaz az ókori villanykörte illetve a templom plafonján látható az égbolt térképe a zodiákussal. A templom oszlopcsarnoka lélegzetelállítóan szép.

Felnőtt 60 EURO/fő
Gyermek 0-4 éves kor között ingyen,
12 éves korig 40 EURO/gyermek.
Dendarai templom
3. Dendera + Abidosz
Ebben a fakultatív programban lehetőség van a denderai templomon kívül megtekinteni az abidoszi templomot. Abidosz városa Denderától észak-nyugatra helyezkedik. A két templom meglátogatása egy egész napot vesz igénybe.
Abidosz, görögül Abydos. Óegyiptomi neve Abodu, egyiptomi neve Abdju vagy Ab-du, arabul Arabat el-Madfune. Település Felső-Egyiptomban, Kairótól kb. 600 km-re délre, a Nílus nyugati partján. A XIII. dinasztiától (Kr. e. 18-17.sz.) kezdve a fáraók álsírokat emeltettek itt maguknak. I.Szészosztrisz uralkodása alatt egy Mentuhotep nevű építész újjáépítette Ozirisz feltételezett sírját.
A templom érdekességei a királylista, a több ezer évvel ezelőtt lézerrel gravírozott "életvirága" illetve a híres keresztgerenda, melynek sok ezeréves vésetei között modern közlekedési eszközök láthatóak, mint pl. helikopter, repülőgép, motorcsónak. A templom sok a jó állapotban megmaradt színes fali dombormű, igazán érdemes megnézni.

Felnőtt 100 EURO/fő
Gyermek 0-4 éves kor között ingyen,
12 éves korig 60 EURO/gyermek.

Amennyiben a megadott fakultatív programok bármelyikén csak 1 fő vesz részt, a megadott felnőtt díjak másfélszeresét számítjuk fel.



.

 
 
Kairó
Egyiptomi pénz
Ramadan
Egyiptomi városok távolságai
Hurghada
Egyiptomi ételek
Egyiptomi Istenek
Egyiptomi templomok
Sharm El Sheikh
Egyiptomi vízum
Egyiptomi piramisok
Luxor
Egyiptomi útiszótár
Egyiptomi művészet





egyiptom, utazás, nílus, kairó, üdülés, nyaralás, körutazás, utazás, városnézés, városlátogatás, tengerpart, egyptair, repülős út, szállás, hotel, resort, szálloda, akció, last minute, ajánlat, foglalás Egyiptom, Hurghada, Sharm El Sheikh, Kairo, Luxor, nílusi hajóút, Vörös-tenger, fakultatív program, hieroglif, templom, piramis, istenek, Karnak, Edfu, Philae, Dendera, Abu Szimbel, Kheopsz, giza, Szakkara, Alexandria, Asszuán, Núbia, Nasszer-tó, egyiptomi utazási iroda, Amon, Ekhnaton, Imhotep, Hatsepszut, korall, sznorkerezés, búvárkodás, akció, kedvezményes utak, magyar nyelvű idegenvezető, Jaz Aquamarine, TTC Empire, TTC Royal Star Beach, Amwaj Blue Beach, Seagull, Sunny Days, egyiptomi utak, egyiptomi nyaralás, kairói városlátogatás, olcsó egyiptomi utak
Created by MesterCom Kft.  v1.91