Fáraók Tours
1064 Budapest, Podmaniczky u. 51-53
Telefon: +36 1 398-8888
 

 
 
   
 
  • 1


 
HyperLink



undefined
Egyiptomi ételek

Egyiptomi étel

Az egyiptomi konyha elég sokszínű. Vannak hagyományos, régi idők receptjei alapján készített ételek, melyek az évek folyamán sem változnak.

Manapság azonban az arab, török, és számos nemzetközi gasztronómiából átvett ételekkel is találkozhatunk, nem beszélve a nagy nemzetközi étteremláncokról, melyeket szintén a nagyvárosokban, és üdülőhelyeken szép számmal megtalálhatunk. A hotelek éttermeiben ezek mindegyikét kipróbálhatjuk.

Alapvetően az egyiptomi ételek zöldségalapúak, és előszeretettel használják az összes zöldségfélét főzéshez, melyet többféle módon tudnak elkészíteni. Természetesen a húsféléket is megtaláljuk, melyek a csirke, marha, birka és bárány.
A legfontosabb nemzeti ételük a ful. Nincs olyan nap, vagy hét, amikor ne ennének belőle. Egytálételként feltálalva, de szendvics formájában is fogyasztják minden időben, legyen akár reggel, vagy éjszaka. A lóbabból készült, húsmentes (főzelékre emlékeztető) étel receptje az ókori Egyiptomig nyúlik vissza; már Kr. e. 1991-ben fogyasztották. “A gazdagok reggelije, a kereskedők ebédje, a szegények vacsorája.” 
Egy másik nagy kedvenc egytálétel a koshari, mely tészta, rizs, lencse, szárított, pirított hagyma keveréke leöntve édes, vagy csípős paradicsomszósszal. Savanyított zöldségeket kínálnak mellé!
Ünnepi alkalmakkor elmaradhatatlan a bőséget, gazdagságot képviselő húsételek fogyasztása, mint a kofta, kebab és shawarma, valamint a cukorszirupban áztatott tésztafélékből, és magvakból készített édességek.
Halételek bő választéka minden területen megtalálható a halpiactól kezdve, az utcai kis kifőzdéken keresztül, számos halétteremig, ahol kipróbálhatjuk a helyileg elkészített kedvenc halfajtákat.



.

 
 
Kairó
Egyiptomi pénz
Ramadan
Egyiptomi városok távolságai
Hurghada
Egyiptomi ételek
Egyiptomi Istenek
Egyiptomi templomok
Sharm El Sheikh
Egyiptomi vízum
Egyiptomi piramisok
Luxor
Egyiptomi útiszótár
Egyiptomi művészet





egyiptom, utazás, nílus, kairó, üdülés, nyaralás, körutazás, utazás, városnézés, városlátogatás, tengerpart, egyptair, repülős út, szállás, hotel, resort, szálloda, akció, last minute, ajánlat, foglalás Egyiptom, Hurghada, Sharm El Sheikh, Kairo, Luxor, nílusi hajóút, Vörös-tenger, fakultatív program, hieroglif, templom, piramis, istenek, Karnak, Edfu, Philae, Dendera, Abu Szimbel, Kheopsz, giza, Szakkara, Alexandria, Asszuán, Núbia, Nasszer-tó, egyiptomi utazási iroda, Amon, Ekhnaton, Imhotep, Hatsepszut, korall, sznorkerezés, búvárkodás, akció, kedvezményes utak, magyar nyelvű idegenvezető, Jaz Aquamarine, TTC Empire, TTC Royal Star Beach, Amwaj Blue Beach, Seagull, Sunny Days, egyiptomi utak, egyiptomi nyaralás, kairói városlátogatás, olcsó egyiptomi utak
Created by MesterCom Kft.  v1.89